Álmom gyümölcsét óvni nem bírtam,
íze bár számban maradt s nappal könnyet fakaszt még,
Mert magva hozzám tapadt.
Csókodat ajkam titkolná,
mint könnyet az itatóspapír,
Behúnyom én is szemem,
Tanú csak ajkam legyen.
Virágot adtam, s te csokrot követeltél.....
Ki a szegényebb??
Karnyújtásnyinak tünsz,
De nincs kezem, mi Téged elérne.
Ha már túl sokat merengsz az elmúltakon,
Öreg vagy, bizony!
Gyógyíthatatlan beteg nincs.
Csak hitében magára hagyott.
Ha elegem van belőletek,
megöl a magánytalanság.
Ha úgy szeretnél, mint ahogy én szeretlek,
Azt nem szeretném,
Mert szenvedésed fájna,
S van így is elég bajom.
Hogy meddig élek ostoba álmok között,
nemigen tudni.
Igy viszont félek egy kétely
közti létbe belealudni.